Várja Ligeti Miklóst a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalba (NVVH) közös munkára az új szervezet élén a parlament pénteki szavazása nyomán várhatóan hivatalba lépő Unger Anna, akinek jelölését csütörtökön megszavazta az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága.
„A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal sikerének alapja a közbizalom. Ehhez minden támogatásra, szakértelemre, és a korrupció elleni kérlelhetetlen elkötelezettségre szükség van. Elnökként mindenkit, aki ezért tenni akar, várok a fedélzetre. Mindenekelőtt dr. Ligeti Miklóst” – üzente a Facebookon a Transparency International Magyarország jogi vezetőjének, aki szintén pályázott az intézményesített korrupció feltárására hivatott szervezet élére.
Később Ligeti hozzászólt Unger posztjához, és azt írta: „A korrupció elleni küzdelem mindannyiunk közös felelőssége. Nagyon fontosnak tartom, hogy a most létrejövő Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét megválasszák és megkezdődhessen a Hivatal szervezése.”
Unger Annát csütörtökön szavazta meg az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága. A politológusra, aki az utóbbi években az ELTE Társadalomtudományi Karának docenseként dolgozott, hat támogató, egy tartózkodó és egy ellenszavazat érkezett. Utóbbit Melléthei-Barna Márton, a bizottság egyik alelnöke adta le, aki fajsúlyos politikus a Tisza-frakcióban. Korábban őt jelölték igazságügyi miniszternek, de mivel Magyar Péter sógora, ő maga lépett vissza a miniszterségtől.
A Fidesz kezdettől fogva nem vett részt a jelölési folyamatban, így Tuzson Bence, Szűcs Gábor és Csuzda Gábor nem volt bent a szavazásnál, ahogy Apáti István sem a Mi Hazánk részéről.
Ligeti Miklós négy támogató és négy tartózkodó szavazatot kapott, az eredmény után gratulált Ungernek az elnökjelöltséghez.