Az elmúlt 45 év négy legdurvább hőhullámából kettő az idén volt

Az elmúlt 45 év négy legdurvább hőhullámából kettő az idén volt
Egy belvárosi hőmérő Debrecenben a júniusi hőhullám idején – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Újabb időjárási rekord dőlt meg a napokban Magyarországon. Bár augusztus elején az energiaválság kicsit elvitte a fókuszt magáról a hőségről, minden jel szerint ez volt 1981 óta a legintenzívebb és a harmadik leghosszabb hőhullám hazánkban.

  • Ráadásul a júniusi hőség is hasonlóan extrém volt: az mind hosszban, mind intenzitásban a negyedik helyen áll ezen a listán. Mindezt úgy, hogy a dobogón még egy hőhullám van az elmúlt bő két évből.

Előzmények: a HungaroMet 2016-ban készített egy „hőhullám leltárt”, amelyben az 1981 és 2016 közötti extrém hőséggel jellemezhető időszakokat gyűjtötték össze.

  • Az akkori összesítés szerint a legdurvább a 2007-es hőhullám volt, amely ugyan csak tíz napig tartott, de olyan extrém meleget hozott, amely miatt intenzitás tekintetében minden más hasonló időszakot felülmúlt.
  • Ez a rekord egészen 2024 júliusáig élt. A két évvel ezelőtti volt minden idők legmelegebb nyara, és ehhez nagyban hozzájárult a júliusi, több mint két hétig húzódó, rendkívüli hőség.
  • Ha valaki azt gondolta volna, hogy a 2024-es csúcs sokáig megmarad, csalódnia kellett. Bár most augusztus elején rövidebb ideig volt érvényben hőségriasztás, mint két éve, a hőhullám intenzitása azonban a 2024-es rekordot is túlszárnyalta.

Számokban: a hőhullámok intenzitását úgy mérik, hogy megnézik, az egyes napokon mennyivel haladta meg a középhőmérséklet a 25 fokot, majd ezeket az értékeket összegzik a riasztással érintett napokra.

  • A 2007-es extrém hőség idején ez a mutatószám 28,6 volt. A 2024-es hőhullám 15 napjában azonban átlépte a harmincat, a most július 30. és augusztus 11. között érvényben lévő hőségriasztás ideje alatt pedig a 32-t is.
  • Ráadásul az intenzitásérték már a júniusi hőhullám idején is közel járt a 17 évig élő 2007-es rekordhoz. Az akkor rögzített 26,2-es érték a negyedik legmagasabb az elmúlt 45 évben. (Budapestre Szabó Péter éghajlatkutató a 27 fok feletti hőösszegeket összegezte, és ez alapján mindkét idei hőhullám megdöntötte a korábbi rekordot.)
  • Az idei rekorddöntések magyarázata, hogy most nyáron nagyon sokszor előfordult, hogy nem néhány tizeddel, hanem fokokkal haladta meg a napi középhőmérséklet a 25 fokot.
  • A júniusi hőhullám csúcsán 30,2 fok volt a napi átlag, ami mindenkori csúcs, de négy további olyan nap volt az elmúlt hetekben, amikor 29,5 fok feletti napi középhőmérsékletet regisztráltak.

Tágabb kontextus: az elmúlt években kifejezetten gyakoriak voltak a hőségriasztások, amit akkor rendel el az országos tisztifőorvos, ha a várható napi középhőmérséklet eléri a 25 Celsius-fokot.

  • Két éve háromszor rendeltek el riasztást, és ezek összesen 34 napig voltak érvényben. Bár a tavalyi nyarat talán kevésbé éreztük extrémnek, így is három riasztás volt, összesen 15 napig.
  • Az idén június végén 12, augusztus elején pedig 13 napig volt érvényben hőségriasztás, ráadásul az érintett időszakokban nagy részében harmadfokú volt a riasztás. Ezt akkor rendeli el az ÁNTSZ, ha várhatóan legalább három egymást követő napon eléri (vagy meghaladja) a napi középhőmérséklet a 27 fokot.
  • A tíz nap feletti riasztások pedig már kifejezetten hosszúnak számítanak: 1981 óta mindössze hét ilyet rögzítettek.

Felülnézet: az augusztus eleji kifejezetten hosszú és rendkívül intenzív hőhullám alapján jó esély van rá, hogy ez lesz minden idők egyik legmelegebb hónapja Magyarországon.

  • A HungaroMet 1901 óta rögzített adatai szerint az eddigi legforróbb hónap hazánkban 1992 augusztusa volt 24,8 fokos átlaghőmérséklettel. Ezt 2024 júliusa és augusztusa követi egyaránt 24,6 fokkal. A negyedik helyen 2021 júliusa áll 23,8-cal.
  • Ez utóbbi elég jó eséllyel megdől majd. A hónap első felében ugyanis mindössze három olyan nap volt, amikor a középhőmérséklet nem érte el ezt a szintet. Az eddigi augusztusi átlag egyébként 26,3 fok, így ez alapján akár történelmi csúcs is lehet. Ezen a következő napokban várható enyhülés ugyanakkor változtathat.
Kövess minket Facebookon is!