Karddal felfegyverkezett férfi sebesített meg több embert egy svédországi iskolában, egy ember meghalt
Egy karddal felfegyverkezett férfi bejutott egy iskolába a közép-svédországi Fagerstában, és több embert megsebesített – közölte a település önkormányzata. Később azt közölték, hogy a támadásban egy ember meghalt.
A Dagens Nyheter című svéd lap szerint a rendőrséghez péntek délután érkezett bejelentés a fagerstai középiskolában történt támadásról. A fagerstai önkormányzat tájékoztatása szerint a rendőrség a helyszínen van, átvizsgálja az épületet, az elkövetőt pedig elfogták.
Pelle Vamstad, a rendőrség szóvivője azt mondta, úgy ítélték meg, hogy a lakosság jelenleg nincs veszélyben. A rendőrség egy fagerstai lakásnál akciót hajtott végre. Az iskolát viszont lezárták, és több intézmény is zárva marad a svédországi településen.
Jonas Cederberg, Västmanland megye egészségügyi és orvosi szolgálatának igazgatója azt mondta, két súlyos sérültet kezelnek, és egy harmadik ember is úton van hozzájuk, de az ő sérüléseinek súlyossága egyelőre nem tisztázott. A Västmanland megyei egészségügyi szolgálat szerint két, 12 és 17 év közötti fiú sérült meg. Egyikük súlyos sérüléseket szenvedett, kórházban kezelik. A másik fiún pedig sürgősségi műtétet hajtanak végre.
Gunnar Strömmer svéd igazságügyi miniszter a TT hírügynökségnek küldött nyilatkozatában azt írta, hogy értesültek a súlyos fagerstai eseményről. Közölte, hogy a rendőrség a helyszínen van, és rendkívül intenzíven dolgozik az ügyön. Hozzátette, hogy a svéd kormány kapcsolatban áll a rendőrséggel, és figyelemmel kíséri az események alakulását.