Kajak-kenu vb: két magyar arany pénteken
Csikós Zsóka címét megvédve aranyérmes lett a kajak egyesek 1000 méteres versenyében, és parádés csata végén a kenus Fejes Dániel is győzött ugyanezen a távon a péntek délutáni döntőkben a poznani kajak-kenu világbajnokságon, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat kiemelt állomása.
Csikós magabiztos előnnyel diadalmaskodott, Fejes pedig, aki a szám első magyar világbajnoka Vajda Attila 2013-as sikere óta, a címvédő és olimpiai bajnok cseh Martin Fuksával holtversenyben végzett az élen.
„A rajtom még mindig nem volt jó, de holnapra jó lesz” – kezdte mosolyogva értékelését a szolnoki Csikós Zsóka arra utalva, hogy szombaton az olimpiai szám, az 500 méter egyes döntőjében lesz érdekelt. „Szerencsére ezt leszámítva egy nagyon jó pályát tudtam jönni. Bíztam benne, hogy mögöttem nem ül be senki vízre, nem tudom, így volt-e, de meg tudtam tartani a pozíciómat, aminek nagyon örülök.”
„Én nem úgy fogalmaznék, hogy meg kellett nyernem ezt a döntőt, hanem hogy meg akartam nyerni. Én vagyok a regnáló világbajnok, így azt gondolom, mindenki arra számított, hogy én fogok győzni. Én is próbáltam így hozzáállni. Sokat készültem egyébként Fejes Danival együtt az ezerre és az ötszázra is, remek, hogy mindketten győzni tudtunk” – nyilatkozott a 25 éves kajakos.
„A befutó után nem tudtam, hányadik vagyok. Amikor jöttem az eredményhirdetésre, akkor realizálódott bennem, hogy nem Petrovval, hanem Fuksával végeztem holtversenyben az élen. Így elmaradt az ujjongás, a hajócsapkodás a célban, de nem is vagyok ez a típus” – mondta Fejes Dániel. „Nagyon fájt a pálya, de jó érzés volt, hogy azt éreztem, van bennem erő és az első helyért csatázok. Tarnovszkihoz mértem magam, azt gondoltam, ha hozzá képest lőtávolon belül vagyok, az rossz nem lehet. Amikor százötven méterrel a vége előtt megelőztem, az olyan löketet adott, hogy azt éreztem, nem fogok tudni megállni” – fogalmazott az MTK 26 éves kenusa.
A férfi kajak négyes – Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente és Tótka Sándor – az ötödik, a Kiss Ágnes, Nagy Bianka kenu kettes pedig a hetedik helyen zárt 500 méteren.
A B döntős magyar egységek közül Hodován Dávid (C-1 200 m) és a Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Decsi Dorina, Mészáros Anna összeállítású női kajak négyes (500 m) is második lett, így összesítésben egyaránt a 11. helyen végzett. A többi döntőt szombaton és a vasárnapi zárónapon rendezik.