Szőlő utcai ügy
Vádat emeltek a Szőlő utcai javítóintézet egyik rendésze ellen, mert bántalmazott egy 12 éves...
A mostani vádemelésnek nincs köze a régebb óta zajló nyomozáshoz.
Szőlő utcai ügy: Nem árulja el az igazságügyi minisztérium, milyen iratokba tekintettek be Tuzson...
A 444 még az Orbán-kormány idején hozott rendelet apropóján adott be közérdekű adatigénylést az Igazságügyi Minisztériumhoz.
Szőlő utcai ügy: megszüntették a gyerekeket bántalmazó Kovács-Buna Károly volt megbízott igazgató...
Hat hónapot töltött letartóztatásban, most otthonában várhatja meg a vádemelést.
Kilencből csak egy ember kért bocsánatot Semjén Zsolttól azok közül, akiket a „Zsolti...
A rágalmazás miatt feljelentett Szabó Tímea, Arató Gergely és Somogyi András humorista éppen a bizonyítási eljárás lefolytatását szeretnék elérni, és akár poligráfos vizsgálatnak is alávetnék Semjént.
Már 11 gyanúsított van a Szőlő utcai ügyben
Az ügyészség szerint a 11 gyanúsítottból négyen vannak őrizetben.
Továbbra is előzetesben marad a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója, Juhász Péter Pál
Ez már a második hosszabbítás a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának, a februári döntés május 28-ig szólt.
Bangó Sándor ismét vallomást tett a Szőlő utcai javítóintézet bántalmazási ügyében
A fiatal férfi azt állítja, megnevezte a bántalmazóját.
Szőlő utcai ügy: a volt igazgató bútorain kerestek bizonyítékokat a nyomozók
A HVG értesülése szerint az egykori igazgató áldozatai egyaránt említettek egy fekete bőrkanapét amikor arról vallottak, mit művelt velük Juhász Péter Pál.
Szőlő utcai ügy: meghosszabbította Kovács-Buna Károly és még három gyanúsított letartóztatását a...
A volt igazgató mellett börtönben marad egy volt nevelő, gyermekfelügyelő, és az egyik rendész is.
A legfőbb ügyész szerint nem tártak fel kapcsolatot a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója és...
Soltész volt a gyermekvédelmi területért felelős államtitkár, amikor Juhász Péter Pált kinevezték az intézmény élére.









