Friss hírek
Csáth Géza szövegeit gondozta, most megírta a saját történeteit
Szajbély Mihály irodalomtörténész könyvében nincsen semmi flanc, csak pár jó történet.
A földtől a kemencéig: erről szól idén a Kenyérlelke
A jó kenyér első látásra egyszerű: liszt, víz, só. Augusztus 20-án ennek a csodás sztorinak eredhetünk a nyomába a Kenyérlelke Fesztiválon, ami idén a szentendrei Skanzenben várja a látogatókat.
Alföldi Róbert szerint egyszerű és pofátlan hazugság, amit Vidnyánszky Attila állít
A színész-rendező nyilatkozatot tett közzé a Nemzeti Színház igazgatójának mondatai miatt.
Visszakerül Donald Trump neve a washingtoni Kennedy Center épületére
A bíróság döntése után júniusban leszedték, most egy némileg átalakított szöveggel ismét ott viríthat az amerikai elnök neve a kulturális intézmény falán.
Ezekért érdemes moziba menni augusztus 14-től 21-ig
Itt a következő hét napra szóló Telex Diszpó.
Pajor Tamás: A legszentebb, legigazabb üzenet deformálódott talán leginkább
A dalszerző a világot felforgató jézusi életműről, döntéseink elszabotálásáról és az utcákon szállásról beszélt, és megpróbálta összebékíteni azt a két olvasmányt, amely máig meghatározza az életét.
Tizenhat év után jelentkezett új novelláskötettel az egyik legtermékenyebb magyar író
Benedek Szabolcs szerint a most megjelent válogatás a 2010 utáni időszak lenyomata, még ha nem is politikai, hanem lelki és szociálpszichológiai értelemben.
Jóval több Odüsszeiát vesznek Magyarországon, mióta bemutatták Nolan filmjét
Az egyik nagy terjesztőnél négyszer annyi fogyott Homérosz eposzából, mint egy évvel korábban. A görög mitológiához és az Odüsszeiához kapcsolódó kortárs feldolgozások iránt is megnőtt az érdeklődés.
Ősszel Budapestre látogat Joe Hill, az egyik legjelentősebb horrorszerző
Stephen King fia közönségtalálkozót tart, és dedikálja is könyveit.
Kis híján erdőtűz pusztított el Szicíliában egy szicíliai erdőtüzet bemutató kiállítást
A művész szomorú, szürreális és nem szándékos performanszként jellemezte a történteket.









