Sport
Lionel Messi visszavonult az argentin válogatottól
Az argentin klasszis egyszer már megtette ezt, aztán visszatért, és megnyert mindent, amit lehetett, de most már tényleg vége van.
A Liverpool leigazolta a PSG-től Bradley Barcolát
A jelenlegi információk alapján 106 millió fontot fizettek érte, de ez bónuszokkal 123 millióig is felkúszhat, ezzel Alexander Isak után ő lenne a klub második legdrágább igazolása.
Közbeszerzés nélkül, több mint 300 millióért szerzett be ruhákat az olimpikonoknak a Magyar...
A MOB a Honvédelmi Minisztériumtól összesen 935,6 millió forintos támogatást kapott. A beszerzéseknél közbeszerzési eljárást kellett volna folytatnia a MOB-nak, amit nem tett meg.
Világbajnokságot nyert Vadnai Jonatán vitorlázó
„Hatalmas büszkeség és felejthetetlen pillanat a magyar vitorlázásnak” – fogalmazott a hazai szövetség honlapja.
Adolf Balázs világbajnok kenu egyes 5000 méteren, a nőknél két ezüstérmet is hozott a zárónap...
Csorba Zsófia kenu, Kőhalmi Emese kajak egyes 5000 méteren húzta be a második helyet. Összesen 12 éremmel zárták a magyarok a vébét.
Három ezüstöt és egy bronzérmet szereztek a magyarok a kajak-kenu világbajnokság zárónapján
A vb-t a délutáni 5000 méteres döntők zárják, bennük négy magyarral.
Öttusa-vb: Koleszár nyolcadik, Szép tizenkettedik lett a 112 fős mezőnyből
A magyar csapat a hatodik helyen zárt.
Dráma a Vueltán, Tadej Pogačar nagyot bukott, és feladta a spanyol körversenyt
A szlovén bringás majdnem négyperces előnnyel vezette az összetettet, amikor egy ártalmatlannak tűnő szakaszon elesett.
Megint világbajnok lett a magyar férfi kenu négyes 500 méteren, egyesben két ezüstérmet nyertek a...
A kajakos Kopasz Bálint 1000 méteren, a kenus Kiss Ágnes 500 méteren szerzett ezüstérmet szombaton egyesben a poznani kajak-kenu világbajnokságon.













