Techtud
Rejtélyes, embermagasságú római kori épületre bukkantak régészek az egykori Óbudai Szeszgyár helyén
A különleges maradványok a nemzetközi tudományos közösség figyelmét is felkelthetik. A romok sorsáról az örökségvédelmi hatóság dönt majd.
Ha ezt a gigapert elveszíti a Meta, az a ma ismert közösségi média végét is jelentheti
Azzal vádolják a céget, hogy szándékosan addiktívra fejlesztette a Facebookot és az Instagramot, ami főleg a fiatalkorúaknál súlyos károkat okozott. Ha bukják a pert, az üzleti modelljük és az...
Tanács Zoltán: 110 milliárd forintot szerzett vissza a kekváktól a Tudományos és Technológiai...
Mind az Élvonal, mind a ZalaZONE tevékenysége folytatódik, csak más keretek között, a miniszter szerint sokat spórolnak majd ezen.
A világrekordot futó robot után vessen egy pillantást az egymást püfölő robotbokszolókra is
Minden pofon jó helyre ment a Kínában megrendezett Humanoid Világjátékokon.
Ezer kilométeres hatótáv négyliteres átlagfogyasztással: a BYD plug-in hibrid kisautója reális...
Bár kisautónak számít, akár egy család számára is elég tágas a Dolphin G DM-i, ami apró hibái mellett is erős ajánlat a kategóriájában.
A Balaton nem tud eltűnni
Amikor csökken a vízszint, sokan féltik a tavat, de a Balaton még sorozatos aszályos években is meg tudja őrizni a karakterét. Ezzel együtt érdemes felkészülni a külső vízpótlásra. A nagy gondot nem...
Már látszik Trump oltásellenes politikájának hatása: csökken az amerikai gyerekek átoltottsága
A CDC legfrissebb adatai szerint az Egyesült Államokban minden egyes gyerekkori rutinvakcina esetében csökkent az oltások száma.
400 millió dollárt kell fizetnie a TikToknak, amiért engedély nélkül gyűjtötte gyerekek online...
A kínai cég megállapodást kötött az amerikai igazságügyi minisztériummal, az összeget két részletben kell kifizetnie.
Közel nappali világosságot okozott egy tűzgömb az éjjel Magyarország felett
Látványos, kékeszöld csóvát húzott maga után az égbolton.
Megdöntötte egy robot Usain Bolt világrekordját 100 méteren
0,26 másodperccel volt gyorsabb a humanoid Lightning, mint az emberi rekordtartó.













