Ignácz Péter
Megafonos propagandistát igazolt a Fidesz a frakcióba
Hortay Olivér azt is megerősítette a Telexnek, hogy Palóc Andréval, a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi szóvivőjével csatlakozik a Fidesz-frakcióhoz. Bóka János egyúttal köszönetet mondott a...
Leálló erőművek és gyárak, vészesen apadó folyók, erdőtüzek – egész Európa küzd a hőséggel
Több folyóban is vészesen alacsony a vízállás, ami a hajózás korlátozásához vagy akár leállításához vezetett, és több milliárd eurós károkat okoz az európai gazdaságnak. Közben települések sorra...
Meghalt Nirmal Purja neves nepáli hegymászó tíz másik emberrel együtt egy lavinában
A rekorder hegymászó a pakisztáni Broad Peak hegycsúcsra vezetett egy expedíciót, amikor lavina sodorta el őket.
Robert Fico: Szlovákia kész segíteni árammal Magyarországnak
A szlovák kormányfő szorosan figyeli a magyarországi helyzetet.
Három év után újraindultak a személyvonatok Komló és Dombóvár között
Az ünnepélyes megnyitón ott volt Vitézy Dávid is, aki azután ért oda, hogy a hőség miatt túlmelegedett és leállt az őt és MÁV vezetőit szállító régi motorvonat.
Majdnem ötvenen jelentkeztek a NAV vezetőjének
Kármán András pénzügyminiszter közölte, a kormány határozott szándéka, hogy az adóhatóságot ne politikai kinevezettek vezessék.
Kölnnél rekord alacsony szintre csökkent a Rajna vízszintje
Még soha nem mértek olyan alacsony vízszintet a német városnál, mint szombaton.
Ukrajna elsüllyesztette a Roszatom egyik hajóját a Fekete-tengeren
A teherszállító hajót két ukrán drón találta el.
Jeffrey Epstein rejtélyes fogorvos barátnője, akire hatalmas vagyont hagyott
A belarusz származású dr. Karyna Shuliak nyolc éven át volt Epstein barátnője a szexuális bűnöző életének utolsó éveiben. Ő volt az utolsó, akit Epstein a halála előtt felhívott, és mindenki másnál...
A New Yorkot megrázó pokoli robbanás, amihez fogható soha nem történt a városban, mégis...
Száztíz éve több mint ezer tonna dinamit és lőszer robbant fel a New York-i öbölben, német szabotőrök gyújtogatása miatt. A robbanás 5,5-es erősségű földrengéssel ért fel. Sokan azt hitték, itt a...









