Krász Zsombor

Krász Zsombor

Olcsón megúszta Elon Musk: 1,5 millió dollárra büntették, miután 150 milliót nyert a...
Egyezséget kötött az amerikai tőzsdefelügyelettel. A bíróság ugyan aggályosnak nevezte, mégis jóváhagyta a megállapodást.
Az árakról mit mondjak? Amíg itt 1950 forint egy sajtos-tejfölös lángos, addig Siófokon 2800
Azt gondolná az ember, hogy a hőhullámban a Balaton partja is megtelik élettel, mégis, egyelőre csak hétvégente van mozgás a magyar tengernél. Ráadásul az erős forint sem tesz jót a Balatonnak.
Egy francia kisvárosban üléseznek a G7-országok vezetői, találkozik Trump, Zelenszkij és Ursula...
Evian-les-Bains városában üléseznek az állami vezetők, ahol arról is meg akarják győzni Trumpot: a G7-nek érdemi tárgyalásokat kell kezdenie Putyinnal.
Újabb nyomozást rendeltek el a pécsi Volvo-botrány ügyében Hadházy Ákos szerint
A volt képviselőt szóban tájékoztatták, hogy megindult a feljelentése alapján a nyomozás.
Még hetekbe telhet, mire megkezdik a hajók az átkelést a Hormuzi-szoroson
A világ legnagyobb tankerhajó-üzemeltetőjének vezetője arról beszélt a Financial Timesnak, hogy meg kell győződniük róla, hogy érdemi megállapodás történt a felek között.
Elon Musk szerint a SpaceX éves bevétele 2030-ra elérheti az ezermilliárd dollárt
Az elemzők azonban jóval visszafogottabbak az amerikai űrkutatási vállalat növekedési lehetőségeivel kapcsolatban.
Már elérhető Revoluton a 20 millió forint alatt ingyenes utalást biztosító qvik fizetési mód
Azok az ügyfelek tudják igénybe venni a szolgáltatást, akik már megkapták új magyar bankszámláikat.
Rengeteg a kérdőjel a közel-keleti megállapodás körül, de így is pozitívan reagált a piac a...
Június 19-én írja alá az ideiglenes megállapodást Irán és az Egyesült Államok, ami arra utalhat, hogy továbbra is zajlik az egyeztetés a részletekről. A brent olaj ára 4 százalékot csökkent a hírre.
Magántőkealapokban lévő 20 milliárdos vagyonát és a Euronewshoz kapcsolódó befektetését is...
Mint a 24.hu a vagyonleltárból megtudta, a reklámpiaci vállalkozónak több Mészáros-közeli magántőkealapban is van vagyona.
Elérte az egymilliárdot a ChatGPT havi aktív felhasználóinak a száma
Mindössze három és fél évbe telt az OpenAI-nak, amivel így új rekordot állítottak fel.
Kövess minket Facebookon is!