Torontáli Zoltán
Befagyott a napelemes-akkus program, pedig egy újabb paksi válság ellen is jól jöhetne
Senki sem tudja, hogy a kormány mit akar kezdeni a háztartásonként 2,5 millió forintot ígérő programmal, amire 132 ezren jelentkeztek, de elvileg csak 42 ezren nyerhetik meg.
Stabil pénzügyi lábakon áll Mészáros Lőrinc cége, amelytől most visszavonták a támogatást
A Fidesz-kormány az élelmiszeripar bajnokait akarta még jobban megtolni.
Még mindig sok egyetemista menne külföldre, de már csökken az arányuk
Az elmúlt 14 évben 30 és 60 százalék között ugrált a külföldi munkavállalás iránti kedv, az év elején négy százalékpontot csökkent a külföldre vágyók aránya.
Egyre több országban szűnik meg a hagyományos telefonálás, a hazai vonalak kétharmada néma
Az analóg szolgáltatást főleg Észak-Európában számolják fel, itthon erre nincsenek tervek, de visszaszorulóban vannak azok a távközlési csomagok, amelyek miatt sok háztartás megtartotta a készüléket.
Kinek jó és miért fontos az okosmérő, amit ingyen lehet majd igényelni?
Első megközelítésben és rövid távon a háztartásoknak kevésbé hasznos a berendezés, de nagyon fontos eleme a nagy mozaiknak.
Paks még kevésbé fenyegeti a GDP-t, mint az ipari áramfogyasztás korlátozása
Nagyon sokba kerül az atomerőmű termelésének lecsökkentése, de az igazi ütést az ipari termelés kényszerű visszafogása jelentené.
Ahogy nő a benzin ára, egyre csökken az elektromos autók árengedménye
Az autókereskedők a német adatok alapján azonnal visszafogják az e-autó kedvezményeket, ha nő irántuk a kereslet.
Áramkimaradás esetén a lakossági napelemek sem működnek, hiába süt a nap
Elsőre nem tűnik logikusnak, de a háztartások döntő többsége nem számíthat arra, hogy ha problémák lesznek az energiaellátással, akkor a napelemekből közvetlenül nyerhet áramot.
A Lidl 55 településen nyitna új vagy újabb boltot, ha a plázastop enyhülne
Jön-e a Kaufland Magyarországra, elég-e a palackvisszaváltó kapacitás, miért zsúfoltak sokszor az üzletek? Többek között erről is kérdeztük Szlavikovics Zita igazgatósági elnököt.
Észre se vesszük a műanyag poharak betiltását, mert utána is marad bennük műanyag
A kereskedők bespájzoltak az egyszer használatos poharakból, és némi műanyag bevonat a határidő után is maradhat. De kisebb rendezvényeken így is előtérbe kerülhetnek a többször használható poharak.









