Belföld
Török Gábor: Unger Anna alapvetően politikai célt javasolt
A politikai elemző szerint Ligeti Miklós inkább ügyekre fókuszáló, igazságszolgáltatási jellegű víziót javasolt.
Perre megy az Áder-féle Kék Bolygó Alapítvány a Miniszterelnökséggel
Törvénysértőnek tartják az elszámolóbiztos eljárását és a Miniszterelnökség döntését.
Kevesebb vaddisznót látnak a XII. kerületben, de április óta így is hatvanat fogtak be
Az állatok csapdázása tavaly október második felében, november elején kezdődött. A befogott állatokat elaltatják.
A Tisza szerint rendben volt a közmédia felügyeletére jelölt civilek kiválasztása, jövő héten már...
Korábban több újságíró szakmai szervezet kifogásai miatt a Művelődési Bizottságban elhalasztották a szavazást, az ellenzéki jelölteket pedig egytől egyig leszavazta a kormánypárt.
Mácsai Pál és Ott Anna is bekerült az NKA Bizottságába
A színész-rendező és a művészeti menedzser mellett Sasvári Edit művészettörténész-muzeológus a harmadik új tag a testületben.
Bocsánatot kért a pétervásárai plébános, aki vasárnapi prédikációjában a Tiszáról és Magyar...
A választókerület tiszás képviselőjét a jobboldali sajtó egyházellenes támadással vádolta, miután kifogásolta a szószékről elhangzottakat.
Ligeti Miklós gratulált Unger Annának az elnökjelöltséghez
A sokak által befutónak várt Ligeti sok sikert és erőt kívánt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal „leendő vezetőjének”.
Lakner Unger Anna jelöléséről: Egyike azoknak, akik pontosan értik, mi a jelentősége az...
A politikai elemző szerint Unger értette ezt az elmúlt években is, amikor „a változásnak még az előszelei sem fújtak és semmilyen előnyt nem lehetett szerezni” vele, sőt.
Hunyadi Bulcsú: Unger Anna a figyelem középpontjában lesz, akár akarja, akár nem
A Political Capital elemzője arról is beszélt a Telex műsorában, miért lehet veszélyes a Tisza Pártra, ha lassan halad az elszámoltatás, illetve mi lesz a Fidesszel és Radnai Márk ügyével.
Felmentette az Uzsoki kórház főigazgatóját az Okfő vezetője
Ficzere Andrea azt írta, az Okfő főigazgatója indoklás nélkül vonta vissza a megbízatását.













