Gazdaság
Az új kormánynak mindent másképp kéne csinálnia, ha működő lakáspolitikát akar
A Fidesz-kormányok kitartóan használták az otthonteremtés szómágiáját, de eközben sok olyan intézkedés volt a lakáspolitikában, ami inkább ártott, mint használt. Most új célokra és új eszközökre van...
Vitézy: Őszintébb lett volna, ha „magánérdekű közvagyonkezelő alapítványoknak” nevezik el a kekvákat
A közlekedési és beruházási miniszter azt írta, minisztériuma 100 milliárd forint értékű vagyont vesz vissza a kekváktól.
Ha felszámolásig jutna a Bayer Construct, az az államnak is nagyon rossz hír lenne
Mi ez a felhajtás a Bayer Construct körül? Mit jelent az, hogy csődeljárást kért maga ellen? És mi lesz a már kifizetett, de még el nem készült lakásokkal? Összegyűjtöttük, mit érdemes tudni az...
Vége a Mol – Új Európa Alapítványnak, a Mol és az állam megállapodtak az elszámolásban
A sportolóknak és tehetségeknek jó hír, hogy a Mol bejelentette, hogy a korábbi kekva támogatási tevékenysége a Molnál folytatódik.
Még az ág is húzza a jakuzzikirály cégét, 3 milliárdért árulja budai luxusvilláját
Czafik Zsolt, a Wellis alapító-vezérigazgatója Európa piacvezető jakuzzigyártó cégét építette fel, ami bevétele háromnegyedét már az amerikai piacról szerezte. A céget azóta sorra érik a gazdasági...
Durván hangzik a 7,5 százalékos hiány, de mit szólnak ehhez a nemzetközi befektetők?
A 2026-os költségvetésben még nincs alapvető szerkezetátalakítás, és egyelőre ezt inkább elnézik a kormánynak. Az október végére várható 2027-es büdzséből viszont ez már nem spórolható ki.
Közel 30 ezren léptek be a munkaerőpiacra júliusban, de emelkedett a munkanélküliség is
Jelentősen csökkent a gazdaságilag inaktívak száma, azoké, akik munkaképes korúak, de nem dolgoztak, illetve nem kerestek aktívan munkát.
Egyre kevesebb marad a külkereskedelmi többletből, júliusban is gyenge maradt a külső kereslet
A kivitel volumene 1,6 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 3,1 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.
Venezuela azt fontolgatja, kilép az OPEC-ből
Eközben az amerikaiak és a venezuelaiak tárgyalnak, az Egyesült Államok jelentős részesedést szerezne venezuelai olajmezőkben.
Nyomoz a rendőrség, hogy Orbán apja túlárazva adott-e követ Mészáros Lőrinc cégének
Hűtlen kezelés miatt zajlik nyomozás, amit a Transparency International feljelentése alapján indított a rendőrség.













