Gazdaság

Radnai Márk az augusztus 20-ról szóló levelezésről: A leveleket nem olvastam, tartalmukról a sajtóból értesültem
Radnai Márk az augusztus 20-ról szóló levelezésről: A leveleket nem olvastam, tartalmukról a...
Radnai azt írta, csak a kreatív koncepció kialakításában segített, de a kormányalakítás óta nem vett részt az állami rendezvények szervezésében, és a közbeszerzéshez sem volt köze.
Demján-program: Bővülés helyett még csökken is a keretösszeg, kiszórták a NER-közelinek elkönyvelt cégeket a nyertesek listájából
Demján-program: Bővülés helyett még csökken is a keretösszeg, kiszórták a NER-közelinek elkönyvelt...
Nem is olyan könnyű egy Orbán-kormány alatt elindított pályázatot a Tisza-kormány alatt lezárni. Az MFB átvilágítása után ugyan az derült ki, hogy nem volt olyan sok mutyi a projektben, mint sokan...
Matolcsyt és fiát is meg akarja hallgatni az MNB-botrányt vizsgáló bizottság
Matolcsyt és fiát is meg akarja hallgatni az MNB-botrányt vizsgáló bizottság
Még nem döntöttek arról, hogy kiket idéznek majd be, de Matolcsy György és fia várhatóan köztük lesz. A vizsgálóbizottság elnöke szerint a politikai felelősöket keresik és a pénz útját követik majd,...
Fokozott nikkelterhelést mutattak ki a debreceni CATL több dolgozójánál, három üzemben felfüggesztették a munkát
Fokozott nikkelterhelést mutattak ki a debreceni CATL több dolgozójánál, három üzemben...
A CATL közleményben azt írta, a cellagyárban még nem kezdődött meg a gyártás, a védőeszközökkel kapcsolatos hiányosságokat pedig rövid idő alatt orvosolták.
Folytatódik a hazai beruházások mélyrepülése, több mint 9 százalékkal estek vissza a második negyedévben
Megmagyarázta az agrárminisztérium, miért zárta ki egy már megnyert pályázatból Mészáros Lőrinc pulykafeldolgozóját
Hiába járna jogerősen 2 millió forint a Buda-Cash-károsultnak, még rajta kérnek számon 7 milliót
Hiába járna jogerősen 2 millió forint a Buda-Cash-károsultnak, még rajta kérnek számon 7 milliót
Az egykori Buda-Cash-ügyfélnek jogerős bírósági ítélete van arról, hogy visszajár a pénze, de még 11,5 évvel a csőd után is küzdenie kell azért, hogy megkapja, és ne neki kelljen fizetnie. kafkai...
Olcsó áramot ígér a napenergia, de ha lemegy a nap, jön a valódi számla
Olcsó áramot ígér a napenergia, de ha lemegy a nap, jön a valódi számla
A napenergia önmagában valóban olcsó áramot termelhet, de ettől még nem lesz olcsó az egész villamosenergia-rendszer. A tárolás, a hálózatfejlesztés és a tartalék kapacitások költségei akkor is...
Trump gazdasági D-nappal fenyegetett, pénzügyminisztere partraszállás helyett figyelmeztető lövést adott le
Trump gazdasági D-nappal fenyegetett, pénzügyminisztere partraszállás helyett figyelmeztető lövést...
Az amerikai elnök rakéták helyett gazdasági háborúval kényszerítené térdre az iráni rezsimet. Kormánya kevés konkrét lépést jelentett be, egyelőre inkább csak fenyegeti az Iránnal kereskedő...
Trump határtavat nevezne át, az ontariói kormányzó a valagán lévő ingatlanokat ajánlotta neki
Trump határtavat nevezne át, az ontariói kormányzó a valagán lévő ingatlanokat ajánlotta neki
Durvul a kanadai–amerikai kereskedelmi háború, a vámtarifák mellett már durva üzengetés is megy.
Kövess minket Facebookon is!